Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt van szükségünk arra, hogy előre tervezzünk! De hogyan is tervezhetnénk előre, ha nem tudjuk mire számítsunk?! Ha nem a tavaszi szárazság miatt, akkor a hirtelen jött lehűlés, vagy a jég miatt.
Mert volt már rá példa, pont egy éve. Mikor tavaly ilyenkor arra vártunk, hogy jöjjön az eső, hogy legyen értelme annak, amit csinálunk, a vetésnek. Persze volt, ahol éppen a túl sok csapadék okozott problémát. Vagy gondoljunk csak az elfagyott gyümölcsösökre, amiknek könnyen lehet, hogy idén is búcsút inthetünk. De ha másképp nem megy, akkor alkalmazkodnunk kell! Előzzük meg a bajt és tegyünk meg mindent a termésbiztonságért!
Készítsük fel talajainkat és növényeinket a stresszhelyzetekre, hogy minél sikeresebben átvészelhessék ezt az időszakot! Hogy a fiatal növényeink minden fejlődési szakaszban védekezni tudjanak a káros hatások ellen. A talajban szinte minden rendelkezésünkre áll, csak okosan kell használni azt. Így több esélyünk van arra, hogy az egészséges növényállomány könnyedén megbirkózzon a kihívásokkal.
Azonban a korai fázisban bekövetkezett jelentős lehűlés miatt lelassul a tápanyagfelvétel a gyökereknél, mely akár foszforhiányt, legyengült állományt eredményezhet. A hideg okozta stressz miatt megáll a hormontermelés is, melynek helye a gyökércsúcsban van. Egy talajmenti fagy így a már kikelt állományunkat veszélyeztetheti, ezért érdemes a kárt megelőzni!
A foszfátoldó talajbaktériumok, elsősorban a Pseudomonas, Bacillus és Rhizobium fajok a talaj oldhatatlan foszfátjait vízben oldhatóvá alakítják. Baktériumos talajoltásnál a termés növekedése és a foszfátoldó Pseudomonas és Bacillus fajok aktivitása között szignifikáns összefüggés mutatható ki.
A BactoFil® termékcsalád készítményei olyan komplex talajoltó anyagok, melyek foszfátoldó baktériumokat is tartalmaznak, így kiegyensúlyozott foszforellátást tudnak biztosítani a növény számára, és a gyökérkórokozók kártételét is csökkentik.
Másik megoldás a már kikelt állományunk biostimulálása! Az Algafix® biostimulátorban lévő kinetin, mely képes serkenteni a növény fiziológiai folyamatait, fokozza a növény növekedését és a stresszel szembeni ellenállóságát.
Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi hormont tartalmaz.
A kijuttatást követően is - megfelelő körülmények között - folyamatosan termeli a kinetint, melyet a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeiben tárolt anyagok (pl. hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk, ami a hozamnövelésben veszi ki részét.
Az Algafix® használatát kifejezetten ajánljuk akkor, amikor valamilyen külső tényező miatt, mint pl. a talajok hirtelen lehűlése, kórtani problémák, gyenge tavaszi indulás, fejlődésben való lemaradás stb. megáll vagy lassul a növény fejlődése.
Egyik partnerünk – Attila, Kisdorog - kukoricájában a kelést követően a hideg és a szárazság, egy másik területen pedig a jégeső okozott problémát, melyről így számolt be:
„Eléggé elvoltam keseredve, hogy nem fog jól sikerülni! Tanácsot is kértem, hogy rátegyem-e az Algafix-et vagy várjak még vele. Azt a tanácsot kaptam, hogy tegyem rá minél előbb és ez majd átsegíti a kukoricát ezen a hideg, aszályos tavaszon. Rászórtam azonnal és egy héttel később már lehetett látni rajta, hogy haragos zöld lett a kukorica és újra fejlődésnek indult. Az eredmény sem maradt el, 10.5 tonna/ha lett rajta!”
Kisfilmünk megtekintéséhez kattintson ide!
Az AGRO.bio Demo Farmjain végzett vizsgálataink alapján elmondhatjuk, hogy az Algafix, illetve a BactoFil technológiával kiegészült kísérleteink jelentős növekedést mutattak a kukorica egyes növényi paramétereiben, illetve növelték annak hozamát.
A BactoFil® termékek az ún. biostimulátorok közé tartoznak, és mint ilyen a kukorica és napraforgó növekedését, fejlődését támogatja, javítja a tápanyagok felvételét. Képessé teszi a növényt egy magasabb terméshozam elérésére. Megnöveli a termésbiztonságot, de hatása csak a teljes termesztés-technológia részeként érvényesülhet igazán.
A talajoltás összetett hatásairól és a biostimulálásról ide kattintva olvashat bővebben!
A felhasználásról - dózisok és kijuttatás - és további információkért
keresse területi szaktanácsadóinkat!