MA 60 ÉVE VOLT A LONDONI OLIMPIA MEGNYITÓJA...

2008.07.29.

...és már csak 1459 nap és 2012 július 27-én újra Olimpia kezdődik Londonban. Addig is reménykedhetünk mi magyarok, hogy az is olyan csodálatos lesz, mint a korábbi volt.

Kevéssel a II. Világháború után 1948-ban Londonban csodálatos Olimpiát rendeztek. Nagyon nagyon várta már a világ ezt az eseményt, hiszen akkor már 12 éve nem volt Olimpia. 1940-ben Tokyóban lett volna, csak a háború miatt nem volt, meg 1944-ben a tervezett londoni is elmaradt.

1948 július 29-én 80.000 néző előtt zajlott a megnyitó ünnepség a Wembley stadionban. Elég látványos volt, ahogy eleresztettek 7.000 galambot. Ez volt az első Olimpia, amit közvetített a TV, bár akkor még elég kevesen tudták nézni. Ez volt az első Olimpia, ahol volt rajtgép, meg célfotó. Olimpiai falu nem nagyon volt, a versenyzőket iskolákban szállásolták el, az angol sportolók meg otthonról jártak be versenyezni.

59 ország sportolói versenyeztek. Német és japán sportolókat nem hívtak meg erre az Olimpiára, a Szovjetunió meg magától maradt távol az eseménytől. Magyarország a negyedik lett az éremtáblázaton az USA, Svédország és Franciaország után. A szervező ország a 12. helyet szerezte meg.

Az Olimpia legnagyobb sztárja a magyar Elek Ilona vívónő volt, aki 12 év után 41 évesen megvédte az olimpiai bajnoki címét. Ő amúgy 1952-ben Helsinkiben 45 évesen is nyert egy bronz érmet. Érdekes volt Elek Ilona 1936-os berlini győzelme is, amire természetesen Londonban is szinte mindenki emlékezett. Az volt ugyanis Berlinben, hogy Adolf Hitler azt mondta, hogy néger meg zsidó sportolók nem indulhatnak. Ez azért kiváltott némi sportdiplomáciai vihart, mire Hitler engedett a nyomásnak és hozzájárult a négerek indulásához. A látszat kedvéért két zsidó származású - amúgy német és osztrák - sportolónő indulását is megengedte. Az egyiket úgy hívták, hogy Helene Mayer, a másikat pedig Ellen Preis. Mindketten vívónők voltak és az aranyérmes Elek Ilona mellett ők álltak a dobogón Berlinben. Helene kapta az ezüst- Ellen pedig a bronz érmet.

1948-ban Londonban a magyar csapat 10 aranyérmet, 5 ezüstérmet és 12 bronzérmet nyert. Elek Ilona aranyérme mellett talán Papp László boxoló győzelme volt a legemlékezetesebb. Szívből kívánom a sportolóinknak és mindnyájunknak, hogy 64 év után 2012-ben, Londonban legyen újra ennyi érem.