2008.08.06.
A mezőgazdaságban nem történhet mindig, minden terv szerint, ezért előnyösek azok a készítmények és technológiák, amelyek nagy rugalmasságot biztosítanak.
A szeghalmi Helvécia Protein Trade Kft. egyik - közel 100 hektáros - tábláján úgy hozta az élet, hogy csak május elején dolgozták be az előző évi kukoricaszár maradványait. Ekkor juttattak ki hektáronként 10 liter GeoCELL nevű kukoricaszárbontó készítményt. Ezt követően, május 20-án napraforgót vetettek a területre. Természetesen ekkor már csak rövid tenyészidejű fajta választása jöhetett szóba, de szerencsére a vetőmagcégek fajtakínálata is széles választékot és ezáltal nagy rugalmasságot biztosít, kis kompromisszumok árán. A KWS Barolo fajtája nagyon jó választás volt ebben a termesztési szituációban.
A fenti kép tanúsága szerint a GeoCELL hatására július végére szinte teljesen elbomlott a kukoricaszár. Ilyenkor már a benne lévő értékes tápanyagok a napraforgó számára felvehető formába kerültek. A lenti képen látható, hogy mét a talajfelszínen is viszonylag kevés növénymaradvány figyelhető meg.
Július végére szépen fejlett, egészséges napraforgóállomány lett a területen, amiben kétségtelenül szerepe volt annak, hogy a kukorica maradványai jó két hónap alatt elbomlottak és tápanyagokkal látták el a napraforgó növényeket.
A fenti történetet csak mintegy szakmai érdekességet mutattuk be és annak ellenére, hogy a kukoricaszárbontó baktériumok a melegebb talajban sokkal gyorsabban dolgoznak, mégis ennek kijuttatását továbbra is ősszel javasoljuk. A napokban kezdjük el a BactoCELL forgalmazását, amely a jelenleg ismert legerőteljesebb lignocellulózbontó képessége mellett azzal a lényeges előnnyel rendelkezik, hogy a kukorica mellett a napraforgószár bontására is kiválóan alkalmas és a hektáronkénti adagja mindössze 1 liter.