KARÁCSONY 40 ÉVVEL EZELŐTT

2008.12.24.

Még a legszebb, legörömtelibb karácsonyok is veszítenek fényükből az idő múltával. Nem így 1968 karácsonya, amely az emberiség talán legszebb karácsonya volt.

Kedves Tisztelt Olvasó! Minden tiszteletem az Öné, hogy még az ünnepi időszakban is szakít időt az oldalunk megtekintésére.

40 évvel ezelőtt, 1968 karácsony estéjén mintegy egymilliárd ember nézte és hallgatta a közvetítéseket arról, hogy három űrhajós az Apollo 8 fedélzetén a Hold körül kering. A mi időnk szerint december 24-én reggel kilenc körül állt az űrhajó a Hold körüli pályára és mintegy 20 óra alatt kb. 110 km magasságban 10-szer körberepülte a Holdat. Karácsony este a három űrhajós - Frank Borman, James Lovell és William Anders - élő adásban mesélték el, hogy mit látnak a Hold túlsó oldalán, amit ember még sohasem láthatott, majd a Bibliából felolvasták a teremtésről szóló részt. Ez a küldetés volt az első, amelynek során ember elhagyta a Föld vonzáskörzetét és közelebb került egy másik égitesthez. Borman szerint azért mentek a Holdhoz, hogy jobban megismerjék azt de végül főleg a Földet sikerült jobban megismerni. A csodálatos kép a Hold horizontján fölemelkedő Földet mutatja, amely innen lenről végtelen, de már a holdnyi távolságból is jól látszik, hogy milyen kicsi, törékeny kis üveggolyó.

'68 karácsonyán az emberek felnéztek a Holdra és a körülötte keringő három űrhajósra gondoltak. A szívek megteltek örömmel és reménykedéssel, hiszen ha ezt sikerült elérni, akkor az emberiség lehetőségei valóban határtalanok. Szerintem ez volt az emberiség legszebb karácsonya.

A megújult oldal márciusi indulása óta ez a 100. hírbejegyzés, amelyben azt kívánom Tisztelt Mindnyájuknak, hogy legyen olyan emlékezetes ez a karácsony, mint az emberiség történetében az 1968 évi volt.