A SORS ÚTJAI

2009.02.28.

Egy könnyű hétvégi írás a Nobel díjas Linus Paulingról, a C vitaminról és a hosszabb életről.

A sikerkönyv borítója

1994-ben készült egy film, amely azóta is az egyik kedvencem. Anette Bening és Warren Beatty játszották a fűszerepet a Lowe Affair című, kicsit szirupos, de nagyon szép filmben, amely nálunk "A sors útjai" címmel ment a mozikban. Ezt csak azért gondoltam megemlíteni, nehogy valaki azt gondolja, hogy ez a nagyon szép szókapcsolat - a sors útjai - az én találmányom. Arról van csak szó, hogy nem találtam jobb címet ennek az írásnak, amely valójában nem is szól semmiről, de lehet, hogy mégis...

Ma 108 éve - 1901 február 28-án - született Linus Pauling, aki munkásságáért két Nobel díjat is kapott. Ráadásul különböző díjakat. Ilyen megtiszteltetés rajta kívül csak Marie Curie-nek jutott, aki fizikai és kémiai Nobel díjat is kapott. Pauling 1954-ben kapta meg a kémiai Nobel díjat, 1962-ben pedig a Nobel Békedíjat. Úgy indult a karrierje, hogy 21 évesen elvégezte az Oregoni Mezőgazdasági Főiskolát (Oregon Agricultural College, ma Oregon State University ) a kemizálás szakon. A kémiai díjat a molekulák szerkezetének és kapcsolódásainak vizsgálatáért kapta és éppen hogy csak el tudott utazni 1954-ben az átvételre Stockholmba. Az történt ugyanis, hogy ő már korábban felemelte a szavát a kísérleti atomrobbantások ellen, mire az Egyesült Államok (demokratikus ország) külügyminisztériuma nem adott neki útlevelet. 1952-ben nem is tudott elmenni Londonba egy fontos tudományos konferenciára. Aztán 1954-ben már az USA sem engedhette meg magának, hogy nem enged el egy tudóst a Nobel díjának átvételére, úgyhogy indulás előtti este meglett a passzport. 1958-ban aztán már tényleg minden épeszű embernek sok lett, amit az atomrobbantásokkal csináltak, úgyhogy az akkor már nagyon elismert Pauling 11.000 tudós társával aláírtak egy tiltakozást a kísérleti atomrobbantások ellen. Ez már nyomós dolog volt, úgyhogy John F. Kennedy és Nikita Khrushchev aláírták a megállapodást a robbantások csökkentéséről. Ekkor döntött úgy a Nobel bizottság, hogy a Nobel Békedíjat 1962-ben Linus Pauling kapja. Fontos dolog volt Pauling életében, hogy 1941-ben - 40 éves korában - egy akkor gyógyíthatatlan vesebetegséget diagnosztizáltak nála. Ő nem akart meghalni, hiszen akkor még mindennek előtte volt és orvosával, Dr. Thomas Addis-szal kidolgozták a gyógyulás stratégiáját. Ez fehérje és sómentes diétából valamint nagyadagú vitaminok szedéséből állt. Pauling meggyógyult és elkezdett a molekuláris gyógyítás tudományával is foglalkozni. A kétszeres Nóbel díjas tudós 1986-ban megjelent könyve - amelynek címe: Hogyan éljünk tovább és érezzük jobban magunkat - az akkor legsikeresebb könyv lett. Ebben Pauling a legtöbbet a nagyadagú C vitamin kedvező hatásaival foglalkozik. Megállapítása szerint nagy különbség van 1000 milligramm mesterségesen előállított C vitamin hatása és 1000 milligramm C vitamin bevitele között gyümölcsök és zöldségek fogyasztása által. Az előbbiből legalább háromszoros adagra van szükség hasonló védőhatás kiváltásához. Én egy szolíd párhuzamot érzek azzal, mint amikor a kémiai úton előállított N műtrágya hatását hasonlítjuk össze a BactoFil termékekben lévő talajbaktériumok által megkötött N hatásával, hiszen itt is nyugodtan számolhatunk egy háromszoros szorzóval. Linus Pauling 93 éves korában - 1994 augusztus 19-én - halt meg prosztatarákban.

Volt egy mondása Paulingnak, amelyet nagyon szeretek. Eredeiben úgy szól, hogy "The way to get good ideas is to get lots of ideas, and throw the bad ones away". Valahogy úgy ferdíteném, hogy "Úgy lehetnek jó ötleteink, ha sok ötletünk van és ezek közül kidobjuk a rosszakat".

Kedves Tisztelt Olvasók! Egyenek sok természetes C vitamint például savanyúkáposztából, dobják ki a rossz ötleteket és számoljanak a BactoFil hatásával. Ha pedig egy nagyon jó filmre vágynak, ami a hölgyeknek is biztosan tetszeni fog, vegyék ki a Sors útjait.