Bővülő termelés, alacsonyabb árak – ezt hozza a következő évtized

2015.08.25.Piac&Profit

Bőséges termés a gabonák esetében, megnövekedett termelékenység és visszafogott ütemű növekedés a kereslet terén – minden tényező adott a mezőgazdasági termékek árainak fokozatos csökkenéséhez.

Az olcsóbb olajnak köszönhetően csökkennek az élelmiszerárak (alacsonyabb energia- és műtrágya kiadások révén) és egyúttal az ösztönzés is bioüzemanyagok előállítására gabonából.

Az OECD-FAO Mezőgazdasági kilátások 2015-2024 a mezőgazdasági termékek kereskedelmében sokkal lassabb bővülést valószínűsít, mint a jelenlegi időszakban, miközben a világ össztermeléséből és a fogyasztásból való részesedése nem változik. A mezőgazdasági termékek egyre inkább néhány nagy exportáló országnál koncentrálódnak, olvasható a jelentésben, ami a nemzetközi piacok megfelelő működését még inkább középpontba állítja. Államok egy viszonylag kis csoportjának ilyen szintű szerepnövekedése komoly piaci kockázatokat rejthet magában, gondolva itt például a természeti katasztrófákra vagy korlátozó piaci intézkedésekre.

Emelkedő népességszám, jövedelemszint, élelmiszer-fogyasztás és a városiasodás, azaz általánosságban jelentős változások a kereslet terén, ezekre számíthatnak a fejlődő országokban élők. A lakosság étrendje változatosabb lesz, ahogy egyre elérhetőbbé (és népszerűbbé) válnak az állati fehérjék a keményítőtartalmú termékek rovására. A hús és tejtermékek ára ezért a gabonákhoz képest várhatóan magas lesz. Ez utóbbiakon belül az állati takarmányként használt szemes gabonák és olajos növények drágulását jósolja a jelentés.

Lehetnek csúcsok is

A jelentés párizsi bemutatásának alkalmából az OECD főtitkára, Angel Gurría a következőt nyilatkozta: „A mezőgazdasági kilátások kedvezőbbek, mint az elmúlt években, elégedettségre még sincs okunk, mert nem zárhatjuk ki az újabb árcsúcsokat a közeljövőben sem.”

„A kormányoknak érdemes kihasználni a jelenlegi kedvező körülményeket a termelékenységet és innovációt ösztönző intézkedésekre, hogy a veszélyekre jobban felkészülhessünk és hogy a stabilabbá váló mezőgazdasági rendszerekből mind a fogyasztók, mind a termelők profitálhassanak,” hangsúlyozta.

A FAO főigazgatója José Graziano Silva üdvözölte a jelenés egyik megállapítását, hogy a fejlődő országokban további javulás várható az élelmezés terén, hozzátéve, hogy a kevésbé fejlett térség „továbbra is nagy lemaradásban lesz, ami további aggodalomra ad okot, mert az éhezés ezen országokban nem tűnik el.”

„Miközben a helytelen táplálkozás téma lett: a fejlődő országok a túlsúllyal, elhízással és egyéb táplálkozásból fakadó betegségekkel kénytelenek szembenézni,” tette hozzá.

A legfontosabb terményekről

  • Az elmúlt két év alatt felgyűlt gabonakészletek a kedvező olajárakkal együtt rövid távon a gabonafélék árának csökkenéséhez vezetnek. Távolabbra tekintve az időben azonban az egyre dráguló termelés és a stabil kereslet ellentétes hatása érvényesül inkább.
  • A fehérjelisztek térnyerése miatt bővülés várható az olajnövények termelésében, jósolja a jelentés, ami megnöveli ennek terméktípusnak a jelentőségét és, főleg Brazíliában, a szójatermelés további terjedéséhez vezet.
  • A fejlődő térségben tapasztalható magas kereslet a cukor iránt felhatja a jelenlegi alacsony árakat és további beruházásokat generálhat az ágazatban. A piaci struktúrák alakulása erősen függ a cukor és az etanol brazíliai profitabilitásától, lévén a legnagyobb termelőről van szó, miközben a vezető ázsiai cukor-előállító országok termelésében tapasztalható ciklikusság miatt egyensúlytalanságok sem zárhatók ki.
  • A húságazatban változásokat prognosztizálnak a szakértők: a kedvezőbb takarmányárak javítanak a szektor jövedelmezőségén, ami az elmúlt évtizedben ki volt téve a magas és gyorsan változó takarmányozási költségeknek.
  • Világszerte, 2024-re a halászat várhatóan 20 százalékkal bővül, miközben a haltermelés mennyiségben meghaladja a halászat teljes volumenét a periódus végére.
  • A tejtermékek exportja tovább koncentrálódik a legjelentősebb exportőröknél (Új-Zéland, Európai Unió, Egyesült Államok és Ausztrália), amely országokban a belső piaci bővülés lehetőségei korlátozottak.
  • Kína nagy mennyiséget hív le a pamutkészletekből, az árakat ezzel nyomás alá helyezve, de hosszabb távon az árszint elemzők szerint visszaáll és stabilan tartja magát. 2024-re sem haladják meg sem a tényleges sem a nominális árak a 2012-2014-es szintet.
  • Az etanol és a biodízel lassabban bővül az előttünk álló évtizedben. A termelés mértékét befolyásolja a legfőbb előállító országok politikai elkötelezettsége is. Az alacsony olajárak mellett a bioüzemanyagok kereskedelme továbbra sem lesz túl jelentős.
  • Az árszint ennek ellenére várhatóan nem megy az alá, amit a kétezres évek elején tapasztaltunk, állapítja meg a legfrissebb mezőgazdasági előrejelzés, amit az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) közösen jegyez.

 

Forrás: Piac&Profit