Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák

2015.09.16.MTI

Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák az országban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követően kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Czerván György elmondta: a gazdálkodók a legnagyobb ütemben most a napraforgó betakarítását végzik. Eddig az olajos növény magját 237 hektárról vitték a magtárba, így a vetésterület 38 százalékán már végeztek. A termésátlag megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként, vagyis a becslések szerint mintegy 1,45 millió tonna napraforgó takarítanak be az idén, ami 89,8 százaléka a múlt évi 1,6 millió tonnának. A vetésterület 2,8 százalékkal nőtt az idén.

Napraforgó aratása

A kukorica betakarítása most kezdődött; az összes vetésterülethez képest az elvégzett munka 4 százalékon áll. A termésátlag hektáronként mintegy 5,3 tonna. Az előzetes számítások szerint az idén összesen mintegy 6,0 millió tonna kukoricát takarítanak be - mondta az államtitkár.

Kukorica aratás

A kukorica idei vetésterülete 1,137 millió hektár, ami a múlt évi 93,2 százaléka. A várható hozam pedig a múlt évi - 9,2 millió tonna - 64,2 százaléka. A forró nyári időjárás miatt mintegy 2 millió tonna termés hiányzik, ez jelentős, mintegy 80-100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a gazdálkodóknak - tette hozzá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI kérdésére. 

Az államtitkár utalt arra, hogy a szója termesztését ösztönözni kívánják, ebből a fehérjenövényből ugyanis szeretnék, ha a lehető legtöbbet belföldön termesztenének meg a gazdálkodók, kiváltva a - jórészt GMO-s - importot. Az ösztönzés hatására a szója vetésterülete mintegy 80 százalékkal 77 500 hektárra nőtt az idén. A szója betakarításával 4 ezer hektáron, a vetésterület mintegy 5 százalékán végeztek. A termésátlag meghaladja a 2 tonnát.

Czerván György megemlítette: az őszi vetések magágy-készítése folyamatos az 1,612 millió hektár 26 százalékán végeztek a munkával.
 

Marketing anyagok

Kapcsolódó galériák