2009.06.28.
A Hinvi Kft. földjein kukoricában, napraforgóban, búzában, árpában és repcében nézhették meg az érdeklődők, hogy hogyan néznek ki a BactoFil-lel kezelt táblák.
Közismert a mondás, mi szerint az okos ember mások hibáiból tanul. Ennek nyilvánvalóan az az értelme, hogy azt érdemes figyelni, hogy mások milyen hibákat követnek el és törekedni kell arra, hogy lehetőleg ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Sokan gondolják viszont úgy, hogy nem a mások hibáit kell nézni, hanem mások erényeit. Azt kell nézni, hogy mások mit csinálnak jól és törekedni kell a jó megoldásokat átvenni. Most 2009-ben, a csillagászat nemzetközi évében, amikor nemsokára az első Holdraszállás 40. évfordulóját ünnepeljük, fel kell ismernünk, hogy nem a hibák figyelgetése és az esetleges nehézségek kerülgetése az, ami előre visz, hanem azt kell nézni, ami jó, amiből tanulni lehet, hiszen az Élet és a Természet természeténél fogva progresszív.
Karmacson, a Dunántúlon, a Balaton nyugati csücske fölött a Hinvi Kft. olyan színvonalú növénytermesztést folytat, amit érdemes megnézni. Ez indokolta egy átfogó szántóföldi bemutató megszervezését, ahol az érdeklődők megnézhették a legfontosaabb öt szántóföldi növényt és megismerhették azok teljes termesztéstechnológiáját. A szabadföldi bemutató előtt Gyöngyösi Betyár csárdában a nagyon hangulatos szőlőlugasok alatt Dr. Eőry Teréz osztotta meg a jelenlévőkkel a tapasztalatait és a tanácsait, majd a különlegesen finom ebéd is itt volt.
A felső képen Dr. Eőry Teréz professzorasszony, repcenemesítő Mátyás István területi képviselővel látható a nagyon szép repcetábla előtt. Az Exagone hibridet múlt év augusztusában vetették 2,4 kg/ha vetőmagmennyiséggel és természetesen vetés előtt a területet 1liter/ha BactoFil B 10 készítménnyel kezelték. Abban, hogy egy ilyen száraz tavasz után így néz ki a repce, kétségtelenül nagy szerepe van a BactoFil-ban lévő hasznos baktériumoknak, de nyilvánvalóan arra a 650 kg/ha műtrágyára is szükség volt, amelyet 3 részletben juttattak ki.
Ez a napraforgótábla valószínűtlenül zöld, meglepően fejlett pedig csak 150 kg/ha 3x15 komplex műtrágyát kapott és természetesen vetés előtt egy héttel a BactoFil-t. A jelenlévők közül a legtöbben a fajta után érdeklődtek. Ez a DKF 3333, 65.000 mag/ha vetéssel. Természetesen sok jó napraforgó fajta/hibrid van, de ilyen gyönyörű zöld leveleket, mint ezek még nem láttam.
Az őszi búzatábláról készült képek közül nekem ez tetszett a legjobban. Úgy érzem, hogy ebben a képben benne van a Magyar Föld ereje és a bő termés ígérete. A 210 kg/ha maggal vetett Saturnus búza összesen 500 kg/ha műtrágyát kapott és a vetés előtt 1 liter/ha BactoFil A 10 készítmény került kijuttatásra.
Van két dolog, amelyet még szetetnék megosztani azokkal a Tisztelt Olvasókkal, akik idáig eljutottak.
Az egyik az, hogy a Saturnus egy nagyon kiváló búzafajta, de ha megnézzük a hazai forgalmazó internetoldalán: http://www.kite.hu/index.php?page=412 ott a fajta kiemelkedő tulajdonságainak a leírása mellett az utolsó mondatban az szerepel, hogy 100 kg/ha N hatóanyag kijuttatása esetén szárrövidítő/szilárdító készítményre van szükség. Hozzá kell tenni, a Hinvi Kft tapasztalata alapján, hogy szárrövidítő helyett sokkal célszerűbb a BactoFil használata, hiszen az a komplex hatásának köszönhetően annyival erősíti a szárat, hogy még ekkora műtrágyaadag esetén és ilyen viharos időkben is úgy áll a gyönyörű Saturnus búza, ahogy kell.
A másik pedig az, hogy most 399 éve fedezte fel Galileo Galilei a Saturnus bolygót, amely a 6. bolygó a Naptól és a 2. legnagyobb. A különleges gyűrűjéről nagyon könnyű felismerni. Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy a Saturnus sűrűsége kisebb, mint a vízé, tehát ha véletlenül beleesne a Balatonba, nem süllyedne el, hanem úszna rajta, mint a strandlaszti. Amúgy ha a Saturnuson élnék, még nem volnék 2 éves, hiszen az mintegy 27 év alatt kerüli meg a Napot. Ez természetesen csak vicc, az viszont érdekes lehet, hogy a sok kiváló búzafajta között a jubileumi évben a Saturnus nevű búzafajtára érdemes fokozott figyelmet fordítani.