BactoFil® Napraforgó

BactoFil® Napraforgó

 

Minden szem számít! Minden mázsa sokat számít!

 

Hogy betakarítás után mennyi lesz a napraforgó ára, azt sajnos nem tudhatjuk előre. Az viszont biztos, hogy a több, az több. A több termés az több bevétel. A bevételek és a ráfordítások különbsége pedig a nyereség. A mikrobiológiai támogatás lehetőséget ad a költségek csökkentésére, ami a több terméssel együtt bizonyosan több nyereséget eredményez.

 

Az általunk forgalmazott mikrobiológiai készítmények az egymást erősítő hatással olyan alapot adnak a nyereséges gazdálkodáshoz, mint amit évtizedekkel ezelőtt a műtrágya használat elterjedése jelentett. A változó klíma és a változó világ kihívásaihoz alkalmazkodva így lehetünk nyertesei a folyamatoknak.

 

BactoFil Napraforgó

 

Ez egy különleges termék, hiszen a benne található 7 talajbaktérium törzs egymás hatását kiegészítve és erősítve nagyon jelentős támogatást nyújt a napraforgónak. Ez a mikrobiológiai támogatás egyrészt azt jelenti, hogy a növény sokkal jobban képes alkalmazkodni a klímaváltozásból adódó kihívásokhoz, másrészt lényegesen hatékonyabban tudja a termésben megjeleníteni a nemesítés során megnövelt genetikai potenciált.

 

A BactoFil Napraforgó kezelés hatása hektáronként 60 kg N, valamint 35-35 kg/ha P és K műtrágya hatásával egyenértékű.

 

A kezelt területen fejlődő növények:

  • nagyobb gyökértömeget fejlesztenek,
  • több vizet és tápanyagot tudnak felvenni,
  • erőteljesebben fejlődnek,
  • jobban ellenállnak a szárazságnak,
  • több termést adnak.

 

Felhasználás

 

A BactoFil Napraforgót 1 l/ha adagban, vetés előtt a magágy készítéskor kell a talajra permetezni és azonnal a talajba bedolgozni.

 

Talajbaktériumok - BactoFil Napraforgó

 

Engedélyokirat