Tapasztalatok az Algafix biostimulátor lombtrágyával napraforgóban

2016.04.20.

A hozamnövelő lehetőségeket kutatva a Komáromi Mg. Zrt -ben hibrid napraforgóban végzett kísérletekben azt is vizsgáltuk, hogy az Algafix biostimulátor hatása hogyan változik magas bórtartalmú készítmény, az AminoBór együttes alkalmazása során.

A növényi hormonok okszerű alkalmazása egyre jelentősebb szerepet tölt be az intenzív mezőgazdasági termesztésben. Az Algafix® mikrobiológiai biostimulátor lombtrágya jelentős lépésnek tekinthető a piacon, hiszen az Algafix® az egyetlen balatoni élőalgát tartalmazó biostimulátor.

A Komáromi Mg. Zrt -ben 184 hektár üzemi kontroll terület mellett 20 hektáron fele-fele arányban Pioneer 64HE118, illetve LG5492HOCL hibrid napraforgót vetettek. A kísérleti területen az állományokat Algafix® + AminoBór® kombinációval kezelték, az üzemi kontrollban másik bór készítményt alkalmaztak.

Az LG (5492HOCl) hibrid napraforgót nem jelentős különbséggel, 1 héttel később vetették a Pioneerhoz (64HE118) képest. A tányérátmérő és az olajtartalom mérési eredményei igazolták az Algafix® + AminoBór® hatását mindkét hibrid esetében.

Fajta Pioneer (64HE118) LG (5492HOCL)
  Algafix + AminoBór Kontroll (másik bór készítmény) Algafix + AminoBór Kontroll (másik bór készítmény)
Tányérátmérő (cm) 17,3 15,82 17,36 16,52
Termésátlag (t/ha) 3,41 3,22 3,22 3,31
Olajtartalom (%) 47,4 45,6 46,5 46,3

A termésátlag a Pioneer esetében meggyőző különbséget mutatott, míg a Limagrain hibrid esetében – kis mértékben ugyan – de nem teljesültek az elvárásaink. Azt gondoljuk, akkor vagyunk korrektek, ha ezt le is írjuk. Mégis ebből a kísérleti eredményből is hasznos és fontos következtetéseket vonhatunk le.

A Pioneer hibrid egy héttel korábbi vetése a kezelés idejére előrehaladottabb fenológiai stádiumot eredményezett a Limagrain hibridhez képest. Az Algafix® + AminoBór® kijuttatása azonban azonos időpontban történt mindkét hibridben. Permetezéskor a Pioneer állomány már közelebb volt a virágzáshoz, míg az Limagrain állomány még bőven a csillagbimbós állapotban volt. Az eredmények alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az Algafix® + AminoBór® kezelést minél inkább a virágzás közeli állapotban célszerű elvégezni. Valószínűsítjük, hogy a megtermékenyülésre gyakorolt pozitív hatás ekkor érvényesül jobban. Ezt erősíti meg a tányérátmérőknél mutatott előny (elvileg nagyobb termésátlag várható a nagyobb tányéroktól).

Az Algafix® biostimulátor lombtrágya hatásának biológiai háttere

Az Algafix® biostimulátor lombtrágya balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus), makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi hormont tartalmazó készítmény. A sűrítmény megfelelő körülmények között folyamatosan (6–10 nap) termeli a kinetint (citokinin), aminosavakat és zsírsavakat, melyek a levelekbe szívódnak. Miután elpusztultak, a kultúrnövény a már elpusztult algák sejtjeiben lévő hormonokat is felveszi, így dupla hatással számolhatunk.

Gyulapusztán 2015-ben használátk az Algafix®-et. Nézzék meg az eredményeket!

 

A növényi hormonok kultúrnövényeinkre gyakorolt hatása függ az egymáshoz viszonyított arányuktól. Egyáltalán nem közömbös, hogy a növény egyes fázisaiban az auxin (IES) és a citokinin (kinetin) aránya hogyan alakul. Magas kinetin koncentráció (alacsony auxin koncentráció mellett) esetében a hajtások növekedését tudjuk indukálni, magas auxin koncentráció (alacsony kinetin koncentráció mellett) esetében inkább a gyökerekét. A kinetin főleg a sejtek oldalirányú (pl. gyökérnyak vastagsága, stb.), az auxin a sejtek hosszirányú megnyúlását (pl. kalászosok, repce szárba szökkenése, stb.) indukálják.

Miért kell a bór?

A bór is aktívan részt vesz az auxin szintézis szabályozásában. Bórhiány esetén gátolt a sejtosztódás és akadályozott a kambiumsejtek fejlődése. Ennek következtében a gyökér- és szállítószövetek kialakulása akadályozott. A bór fontos szerepet játszik az anyagcserében. Részt vesz a nukleinsavak szintézisében és a szénhidrátok anyagcseréjében, a megtermékenyülési folyamatokban, merisztémasejtek differenciálásában és a sejtfalak szerkezetének kialakításában. „Elégtelen bórtáplálás  esetén zavar keletkezik a növény vízháztartásában is. Ha csekély a vízellátás a bór -ral megfelelően táplált növények jobban tudják korlátozni transzspirációjukat, mint a bórhiányosak” (Dorfmüller, Biebl)

Az Algafix®+AminoBór együttes kijuttatása az egyik legkorszerűbb és igen gazdaságos megoldás kultúrnövényeink sikeres termesztése során. Ugyanis kombináció egyszerre nyújt prevenciót a bórhiányra, ugyanakkor kinetin tartalma révén erős hajtásnövekedést indukál.

Kijuttatási javaslatunk: 6-8 leveles állapotban 1 l/ha Algafix®, majd a virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix® + 1-2 l/ha AminoBór® kombinációban.

alga_amino

Marketing anyagok

Letölthető állományok

Kapcsolódó galériák

Kapcsolódó videók