OKTÓBERI BÚZAVETÉS, AMELY 8 TONNA TERMÉST ADOTT

2009.07.28.

Ebben az évben ott láttuk a legszebb búzákat és a legnagyobb terméseket, ahol kukorica volt az elővetemény és BactoFil Cell-lel kezelték a táblát.

A játékkaszinóban a Black Jack asztalnál tisztelettel vegyes sajnálkozással néznek arra, aki 19-re még bátran lapot kér. Pár éve még hasonló módon néztek arra a gazdálkodóra, aki október második felében learatta a kukoricát, majd hozzáfogott a búza elvetéséhez. Pedig ma már ez egyáltalán nem számít kockázatos lépésnek, sőt az idei száraz évben éppen ezeken a helyeken lehetett a legszebb és a legjobb termést adó búzatáblákkal találkozni.

A képen György Dániel cigándi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) gazdálkodó látható, abban a búzatáblában, aminek kukorica volt az előveteménye. Múlt évben október 20-án történt a kukorica betakarítása, amelynek a növénymaradványait BactoFil CELL kijuttatásával együtt Vaderstad Carrier tárcsával dolgozta be a talajba. A búza vetése október 23-án történt. A területre hektáronként 12 kg N, 30 kg P és 30 kg K műtrágya hatóanyagot juttatott ki György Dániel Úr. A nagy tömegű és a BactoFil CELL hatása miatt gyorsan bomló kukorica növénymaradvány kiváló vízkötő és tápanyag szolgáltató hatása miatt ezen a területen magasabb termés képződött, mint ott, ahol repce volt az elővetemény. A képen látható táblában 8 tonna lett a hektáronkénti termés. György Dániel Úr egy másik táblájában még nagyobb, közel 9 t/ha termés lett. Az ugyanilyen technológiával termesztett, de valamivel gyengébb talajadottságú területeken és ott, ahol repce volt a búza előtt, amely nem kapott BactoFil CELL kezelést, ott 6-7 t/ha termést adott a búza.