MITŐL ZÖLDEBB A KUKORICA ZOMBÁN... ?

2009.12.12.

Avagy mitől zöld akkor, amikor máshol már rég kiszáradt?

Tolna megyében a talaj- ás az éghajlati tényezők különösen kedvezőek a kukoricatermesztés számára. A megye közepén elhelyezkedő Zombán is a gazdák legkedveltebb növénye a kukorica, hiszen egy átlagos évben itt stabilan 10 tonna fölött szokott lenni a termés. Az idei aszályos év azonban nem kedvezett a kukoricának (sem). Augusztus végére a zombai határban is megszáradtak a kukoricák, és a termés jóval elmaradt a szokásostól. Voltak azonban olyan táblák is, amelyek még augusztus végén is zöldeltek.

Szeptember 2-án az AGRO.bio Hungary Kft. és a Saatbau Linz Hungária Kft. szakmai bemutatót szervezett a környékbeli gazdák számára, hogy az érdeklődők saját szemükkel győződhessenek meg a szárazság elleni védekezés lehetőségéről. A fenti kép tanúsága szerint magáért beszélő kép fogadta a megjelenteket. Az út egyik oldalán a megyére és mondhatni az egész országra jellemzően teljesen kisárgult kukorica volt, rövid kis csövekkel. Török János kukoricatáblája viszont még szépen zöldelt és megfelelő méretű csöveket nevelt. A rendezvényen mind a megjelentek, mind a Tolnatáj televízió riportere azt kérdezte Török Jánostól (alsó kép) hogy mitől ez a látványos különbség, mitől zöld a kukoricája.

"Azt pontosan nehéz lenne megmondanom, hogy mitől ilyen szép zöld még most is a kukoricánk, azt viszont szívesen elárulom, hogy mit tettünk annak érdekében, hogy a növény a legjobb körülmények között fejlődhessen. Alapvetően a lényeg az, hogy rájöttünk, nincsenek már a talajban elegendő számban nitrogénkötő és más hasznos baktériumok, amelyek segítenek a tápanyagok feltárásában, ezért évekkel ezelőtt használni kezdtünk olyan termékeket, amelyekben talajbaktériumuk találhatók. Valamikor a talajbiológia olyan volt, hogy ilyen kérdésekkel egyáltalán nem kellett foglalkozni, de lehet, hogy a nálunk jellemző magas műtrágyaadagok vagy egyéb tényezők miatt, mára nálunk a mikrobiológiai termékek használata a termesztéstechnológia részét képezi. 2006-óta rendszeresen a BactoFil termékcsalád készítményeivel állítjuk helyre, hozzuk létre és tartjuk fenn a megfelelő talajéletet. Az ősszel a betakarítás után kijuttatott BactoFil CELL-t arra használjuk, hogy a növénymaradványok lebomlását segítse, hogy azok tavaszra olyan humuszban gazdagabb és jobb talajszerkezetet eredményezzenek, amely jobb tápanyagszolgáltató képesség mellett jobban megköti a vizet valamint a gyomirtószert. A vetés előtt kijuttatott BactoFil A 10 pedig a gyors egyenletes növekedést és a nagyobb gyökérzetből adódó jobb szárazságtűrész biztosítja. Ezt a technológiai elemet már három éve használjuk az összes kukoricánkban. Ez a bemutató azért jött létre, mert 18 kukoricafajtát állítottunk be kipróbálásra, hogy a következő évben a saját tapasztalataink alapján tudjunk választani a széles vetőmagkínálatból. Nagyon örülünk, hogy a BactoFil-os technológia egyértelműen visszaigazolja a várakozásainkat."

A szakmai bemutatón Kővári László, a Tolna Megyei Agrárkamara alelnöke is résztvett, aki maga is gazdálkodik. őt is megkérdeztük, hogy mi a véleménye a fajtakísérletről és a BactoFil-os technológiáról.

"Egyértelműen és látványosan lehet tapasztalni, hogy a BactoFil-lal kezelt kukoricák nagyon szépek és még mindig zöldek. Szinte lehet azt mondani, hogy a növény közepétől fölfelé zöldek még, sőt egyes fajták egészen a tőtől fölfelé zöldek, míg a megyére jellemző szamközti tábla már elsárgult. A különbség nagyon látványos, bár az még jó lett volna, ha a számos fajta bemutatása mellett azt is megnézhettük volna, hogy milyenek egymás mellett az egyes fajták BactoFil-lal kezelve és anélkül. Másrészt megértem Törökéket, hogy ők már nem kísérleteznek azzal a termékkel, amely már egyértelműen bizonyított, hiszen miért mondanának le nem kevés termésről további szakmai érdekesség kedvéért."