SÁROSPATAKON "A VÁZA ALJÁRA NÉZTÜNK"

2010.01.30.

A héten Sárospatakon nagy érdeklődéssel kísért szakmai rendezvényt tartottunk a Syngenta céggel közösen, amelyen György Dániel Úr is aktívan részt vett.

Egy régi kínai mondás szerint "mindig nézz a váza aljára". Ez valójában azt jelenti, hogy a dolgok lényege többnyire nem a felszínen van, ezért a fontos dolgok felismeréséhez mélyen kell keresgélni. A mi szakmánkra lefordítva azt is mondhatnánk, hogy a dolgok lényege a gyökereknél, a felszín alatt, a termőföldben van.

Már hagyománynak számít, hogy január végén Sárospatakon az AGRO.bio Hungary Kft. a Syngenta növényvédőszer- és vetőmag cégeivel közösen tartja a szezonindító rendezvényét. A hagyományosan jó hangulatot most egy különlegesen nagyszerű és szívet melengető dolog is kiegészítette. György Dániel Úr, az MKK 2009. évi Kukorica Termésversenyének országos győztese nem csak egyszerűen jelenlétével tisztelte meg az eseményt, hanem azzal a gesztussal is megajándékozott minket, hogy magával hozta győzelemért kapott Herendi vázát. A felső képen balról Sztrakon Zsolt, az AGRO.bio Hungary Kft. területi képviselője, György Dániel Úr, aranykalászos gazda és Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója.

Tóth Mihály a Syngenta Kft. területi képviselője szakmailag nagyon értékes előadásában a résztvevőkkel közösen "a dolgok mélyére nézett". Nem csak bemutatta, hogy milyen készítményi vannak a cégnek, hanem alaposan ismertette a megoldandó növényvédelmi problémákat és az optimális megoldási lehetőségeket. Előadásából egy ábrát szeretnék az alsó képen bemutatni az oldal Tisztelt Olvasóinak. Elég megdöbbentő, hogy ha csak arasznyi gyomok vannak a kukoricában, azok is több, mint fél mázsa N hatóanyagot vesznek el hektáronként a kukoricától. A beszélgetésünk során György Dániel Úr is megerősítette, hogy a gyomirtásra nagy figyelmet kell fordítani és az ő kimagasló 14,41 t/ha-os termésében is nagy szerepe volt a Syngenta Calaris nevű gyomirtószerének. Természetesen azt is többször elmondta, hogy a BactoFil talajbaktérium készítmények komplex hatása is nagymértékben hozzájárult a kiváló terméseredményhez.

A Syngenta előadásai után Daoda Zoltán is olyan igazi, a dolgok mélyére néző, egyszerre nagyon tudományos és nagyon gyakorlatias előadást tartott a BactoFil talajbaktérium készítmények használatáról.

A Hotel Bodrog éttermében, a nagyon finom ebéd közben, számos olyan szakmai érdekességet hallottam György Dániel Úrtól, amelyet a közeljövőben egy külön anyagban szeretnék megosztani a Tisztelt Olvasókkal. Búcsúzóul a szó szoros értelmében "a váza aljára néztünk" és elkészíthettem azt a képet, illetve egy olyan képet, amely még egyetlen mezőgazdasági lapban sem szerepelt.