Teremjen Több Talaj!

2013.11.25.

Az AGRO.bio Hungary Kft. negy érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatóján Márton Balázs, a cég ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy 2014. január elsején megkezdik a „Teremjen Több Talaj” elnevezésű program megvalósítását.

Ennek keretében a következő 6 évben - 2020-ig - legalább 500.000 hektár szántóföldön legalább 10.000.000 m3 termőtalaj létrehozását fogják megvalósítani a fenntartható mezőgazdaság iránt elkötelezett termelőkkel összefogásban.

Ez az újonnan létrejövő termőtalaj 2,5 millió m3 csapadékot képes befogadni, majd a növényeknek átadni, ami az egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló aszályos időszakokban jelentősen növeli a termesztés biztonságát. A program a fenntartható mezőgazdaság szolgálatának legnagyobb horderejű kezdeményezése, ami első hallásra talán irreálisnak tűnhet. A cég vezetői, munkatársai és stratégiai partnerei hisznek benne, hogy bár a kitűzött cél hatalmas kihívás, viszont az elérésének minden feltétele adott és képesek lesznek a program megvalósítására.

 

Márton Balázs, az AGRO.bio Hungary Kft. ügyvezető igazgatója

 

Vértes Tímea, a Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának vezető tanácsosa beszámolt a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiáról, amelynek időhorizontja (2014-2020) egybeesik az AGRO.bio 3T programjával.

Az időbeli egyezés mellett az a szoros összefüggés a Vidékfejlesztési Minisztérium által kidolgozott stratégiai koncepció és az AGRO.bio programja között, hogy az élővilág jelentős része éppen a talajban él, ezért a termőtalaj megőrzése és a térfogatának a növelése fontos eleme a biodiverzitás megóvásának, hiszen a pusztuló talaj a benne élő mikroszervezetek pusztulását is okozza, ami értékes genetikai állomány elvesztését is jelentheti. Ahhoz hasonló ez - a közérthetőség kedvéért - mint amikor valaki védi az erdőket sőt újabb fákat ültet mellé, az nem csak a fákat védi, hanem az erdő teljes élővilágát.