Fiatalok foglalkoztatása az agrár szektorban

2014.03.17.

Az európai példákból jól ismertek az ún. obszervatóriumok, amelyek egy-egy kiemelt szakmai témával foglalkoznak. Az AGRYA agrárfoglalkoztatással és pályaorientációval kíván ilyen formán foglalkozni.

Az európai példákból jól ismertek az ún. obszervatóriumok, amelyek egy-egy kiemelt szakmai témával foglalkoznak. A tevékenységüket nem a témához kapcsolódó napi aktualitások tematizálják. Az obszervatóriumok elsődleges célja, hogy az adott ügy tágabb összefüggéseit vizsgálva biztosítsák a kommunikációt, a közös, megoldást kereső munka formalitásoktól mentes kereteit a különböző érintett szereplők között. A tevékenységük kezdeményező, azonosítanak kihívásokat és azokra válaszokat is adnak. Az AGRYA a "Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban" című konferenciával indította el az új projektjét, a Fiatal Gazda Obszervatóriumot.

Az AGRYA az elmúlt években tudatosan törekedett arra, hogy partneri kapcsolatokat építsen ki azokkal az üzleti, állami és nonprofit szereplőkkel akik/amelyek az agrárium jövőjét jelentő generációs kihívások megoldásában elhivatottak. A korábban megkötött és az előkészítés alatt levő együttműködési megállapodások többek között a Fiatal Gazda Obszervatórium elindítását is segítették.

A Fiatal Gazda Obszervatóriummal új szintre emelt szakmai együttműködésben két kiemelt témával kíván az AGRYA foglalkozni. Az egyik téma az előbb már említett agrárfoglalkoztatás és pályaorientáció. A másik téma a kertészet, mint az innovációk alkalmazásának elsődleges terepe, az ágazat, amely komoly növekedési potenciállal rendelkezik és az egyik természetes belépési pontja lehet a gazdálkodásukat elkezdeni szándékozóknak.

A két témához kapcsolódóan több szakmai esemény van előkészítés alatt. Ezek közül kiemelendők a Központi Statisztikai Hivatal és az AGRYA közös kutatásai. A kutatások tartalmát KSH adat-vagyonának célzott, a generációs kérdésekre fókuszáló elemzései és az azokat kiegészítő kérdőíves, mélyinterjús lekérdezések adják.

A tervezetten május elején induló kutatások közül az egyik az agrár foglalkoztatást érinti. Itt a keresleti, foglalkoztatói oldal igényeinek, lehetőségeinek felmérése mellett az agrár közép- és felsőfokú oktatásban résztvevők utánkövetése is hangsúlyos kérdés lesz.

A kertészettel foglalkozó kutatás egyik kiemelt kérdése természetes módon a kertészetben rejlő foglalkoztatási lehetőségek felmérése, elemzése. E mellett olyan nehéz és feszítő kérdések jobb megértését várja az AGRYA a kutatástól, mint a nyitottság az innovációkra és fejlesztésekre valamint válaszokat az alacsony együttműködési hajlandóság okaira.

Az agrárfoglalkoztatási konferenciát a tervek szerint ez év novemberében követi majd a Fiatal Kertészek Konferenciája. A Fiatal Gazda Obszervatórium jellegénél fogva nyitott formáció és várja azokat a szereplőket, akik/amelyek be szeretnének kapcsolódni a most elinduló koordinált szakmai együttműködésbe.

A "Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban" című konferencia egyik célja az, hogy felhívja a figyelmet a mezőgazdasági foglalkoztatásban rejlő lehetőségekre. Az AGRYA szakmai partnereivel közösen az ősz folyamán mezőgazdasághoz kapcsolódó pályaorientációs kampányt indít. Ennek részeként önálló elektronikus felületek indulnak, közvetlenül megkeressük a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, lehetőséget teremtünk arra, hogy közvetlen élményeket kapjanak a mezőgazdasághoz kötődő szakmákról.

Az AGRYA bízik abban, hogy a tervezett kampány segít majd abban, hogy több fiatal találja meg boldogulását a mezőgazdasághoz kapcsolódóan. Az ősszel induló kampány részleteinek kidolgozása már elindult. További feladatot jelent a lebonyolításához szükséges források biztosítása. Ebben számítunk azoknak a cégeknek, szervezeteknek a segítségére, akik/amelyek érzékelik a megfelelő munkatársak hiányából keletkező működési nehézségeket.