A legfontosabb kerti munkálatok rügyfakadás előtt

2021.04.28.

Bár kiszámíthatatlan az időjárás, és még jósolnak fagyokat március elejére is, de hamarosan vége a télnek, ez pedig egyet jelent a kerti munkálatok megkezdésével. Az egyik legfontosabb teendő, amit még rügyfakadás előtt mindenképp el kell végeznünk, az nem más, mint a gyümölcsfák metszése és permetezése.

Először érdemes összegyűjteni a földön maradt, lehullott lombot, gyümölcsmaradványokat, ezzel elkerülve az esetleges áttelelt gombaspórák későbbi kártékony hatását. Ez után következhet a fák és bokrok metszése. Amikor már egy kupacban vannak a növényi részek, akkor ássuk el, vagy égessük el őket, azaz semmisítsük meg az esetleges gombaspórákkal együtt. Végül következhet a lemosó permetezés. 

 

Mikor végezzük el a fametszést? 

Minden esetben a rügyfakadás és a permetezés előtt érdemes elvégezni a fák metszését.  A metszés során fordítsunk kiemelt figyelmet a beteg részek eltávolítására. A sérült, letört, vagy fertőzött ágrészeket és vesszőket is metsszük le, hiszen ezek később a fa egészséges részeit is megfertőzhetik. Végezzünk alapos, körültekintő munkát, hogy később ne kelljen bosszankodnunk. 

 

Mikor és miként permetezzünk? 

A permetezés - akárcsak a növények metszése -, abból a szempontból lényeges, hogy eltávolítsuk az áttelelő kórokozókat, gombaspórákat, rovar- és atkakártevőket. Az időzítés tekintetében nagyon fontos, hogy a lemosó permetezést a fagyok elmúltával végezzük, azonban még rügyfakadás előtt. Ne csak a gyümölcsfákra fókuszáljunk, többek között a szőlőtőkék és málnatövek esetében is lényeges az elvégzése. 

A legideálisabb, ha egy csapadék és fagymentes, szélcsendes napra időzítjük a permetezést. Ennek az az oka, hogy a nagymennyiségű permetlé könnyedén megfagyhat egy hidegebb napon, ami ártalmas lehet a növények számára. Szélben pedig a permet nem tapad meg a növényeken, így nem fogjuk elérni a kívánt hatást. Azért fontos, hogy még a rügyfakadás előtt elvégezzük a permetezést, mert a tél végével a növényekben beindul a nedvkeringés, és így sokkal érzékenyebbé válnak a kórokozók hatására. 

A bő lével való permetezés azt jelenti, hogy gyümölcsösökben például 800-2000 liter permetanyagra lesz szükségünk hektáronként. Szőlőben hektáronként 1000-1400 liter permetlé javasolt, házikertekben pedig száz négyzetméterenként 8-20 literrel érdemes kalkulálni. Mivel nagy mennyiségű permetléről van szó, szokás a tél végi, rügyfakadás előtti permetezést lemosó permetezésnek is nevezni. 

 

Mivel permetezzünk? 

Az egyik legfontosabb kérdés a rügyfakadás előtti lemosó permetezés során, hogy milyen permetanyagot válasszunk. Az atkák és tetvek ellen kiválóak az olajos készítmények, mint a paraffinolaj és vazelinolaj. A réztartalmú készítmények a gomba és baktériumok ellen hatékonyak. Réztartalmú permetet mindenképp érdemes alkalmazni a csonthéjas növényeken. Lisztharmatra a kéntartalmú készítményeket javasoljuk, a poliszulfid-kén hatóanyagú permetek kifejezetten hatékonyak. 

 

Mikor következik be a rügyfakadás? 

Többször is említettük, hogy a tél végi fametszést és lemosó permetezést a fagyok elmúltával, még rügyfakadás előtt érdemes elvégezni, de mikor is következik be a rügyfakadás? A rügyfakadás ideje különböző szempontoktól függ. Ilyen a levegő páratartalma, hőmérséklete, a rügyek fejlettsége és elhelyezkedése. Általánosan a rügyfakadás akkor veszi kezdetét, amikor a levegő középhőmérséklete tartósan 10 °C felett van. 26-30 °C-on a rügypattanás már 8-10 nap alatt beindul. Természetesen az ideje függ az adott növény tulajdonságaitól is, a különböző növényfajták rügyfakadásának ideje között több napos eltérés is lehet. 

Amikor elmúlnak a fagyok, és az előrejelzés is azt mutatja, hogy beköszöntött a tavasz, már nem érdemes halogatni a kerti munkálatokat. Ne feledjük, ha szép termést akarunk idén is, akkor még rügyfakadás előtt végezzük el a növények metszését és permetezését! 


Ha kérdése adódott, segíthetünk valamiben, forduljon hozzánk bizalommal!