Tunéziai, mongol és kínai hallgatók tanulmányozzák a fenntartható mezőgazdaságot

2015.09.16.delmagyar.hu

Tunéziai, mongol és kínai diákok tanulnak mezőgazdasági mérnöknek a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi karán. Három és fél évre költöztek az alföldi városba.

– A fenntartható mezőgazdaságot és környezetvédelmet szeretném kutatni – kezdte a 22 éves Sirine, aki Tunéziából érkezett. Vásárhelyen mezőgazdasági mérnöknek tanul. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara szeptemberben indította el angol nyelvű képzését, ahová hat külföldi hallgató jár. Négy kínai, egy mongol és a tunéziai Sirine.

 

A fiatal lány azt mondja, hazájában másként tanulnak, mint Magyarországon, ennek ellenére úgy érzi, hasznos 3 és fél év vár rá. 12 napja érkezett meg Hódmezővásárhelyre. – Nagyon kemény dolog beilleszkedni, teljesen új a környezet – fogalmazott a diák.

 

– Kínában egészen más a mezőgazdaság, mint Magyarországon – mondta William. A 23 éves fiatal szerint ez nem fogja akadályozni a munkában, az itt megszerzett tudást és tapasztalatokat kamatoztatni tudja majd otthonában. Miután végzett, azt tervezi, hogy hazájában saját céget alapít. – Családunk nem mezőgazdasággal foglalkozik, ez nálunk csak hobbi – magyarázta a szintén kínai Edward.

 

Az angol agrárképzés teljesen megegyezik a magyar nyelvű oktatással. – A hallgatók ugyanazt tanulják, csak más nyelven – mondta Horváth József, a kar dékánja. A szak iránt nagy az érdeklődés, tervezik, hogy még több diák érkezik majd Vásárhelyre a jövőben. – A folytatásra van esély, de attól is függ, hogy a jelenlegi „előfutárok" hogyan érzik magukat, milyen tapasztalatokat szereznek. A kapcsolattartás azonban folyamatos a külföldi iskolákkal – magyarázta a dékán.

 

A Vásárhelyen tanuló hallgatók – egyikük kivételével – az iskola kollégiumában laknak.

 

Forrás: delmagyar.hu

Marketing anyagok