"GYÁRLÁTOGATÁS"

2010.03.04.

Március 3-án, egésznapos szakmai program keretében mutattuk meg a Partnereinknek a BactoFil termékek világszínvonalú gyártási folyamatát.

A múlt év őszi gyárlátogatásokat kísérő érdeklődés miatt, tegnap - március 3-án - újra "megnyitottuk a gyárkaput" és egy egésznapos szakmai programra invitáltuk a Tisztelt Partnereinket.

Délelőtt Gödöllőn kezdődött a program, a Grassalkovich kastély melletti Kastélykert étteremben, ahol a résztvevők három előadást hallgathattak meg. Elsőnek Dr. Kárpáti Éva a Saniplant Kft kutatója ismertette a legérdekesebb kutatási-fejlesztési projekteket. Részletesen beszélt arról, hogy milyen fontos, hogy a BactoFil termékekben lévő baktériumtörzsek hidegtűrők legyenek abban az esetben, ha az a cél, hogy alacsony hőmérsékleten is már aktívak legyenek a mikrobák, illetve magas hőmérsékleten is megtartsák az aktivitásukat, ha a nyári időszakban javasolt a felhasználása. A jövő nagy sikervárományosa lehet a kukoricabogár lárva ellen hatékony talajoltó termék, amely abszolút környezetbarát megoldás lehet erre a problémára. Közismert dolog, hogy a rovarkártevők károsításának a kivédésére létrehozott GMO növényekbe a Bacillus thuringiensis talajbaktérium génjét viszik be, miáltal az ilyen növények minden része termeli azt a fehérjét, amely a rovarokat elpusztítja. Ezáltak egyrészt nagyon nagy mennyiségű előtoxin képződik, másrész a növény virágporát fogyasztó rovarokat, így a hasznosakat is elpusztítjuk. Az AGRO.bio Hungary Kft. ezzel szemben olyan megoldást kínál majd a közeljövőben, hogy a talajban amúgy is jelenlévő B. thuringiensis megfelelő törzsével és más a növény támogató baktériummal oltani a talajt, úgy, hogy a talajban károsító kukoricabogár lárvák a kártételi küszöb alatt maradjanak. Dr. Kárpáti Éva előadását további érdekes dolgokkal egészítette ki Daoda Zoltán az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója, majd átadta a szót a nap "Díszvendégének", Dr. Nagy Bálint Úrnak, aki hosszú időn át vezette a Földmúvelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Főosztályát és jelenleg egyike azoknak, akik a legnagyobb rálátással rendelkeznek a mezőgazdaság makrogazdasági kérdéseire.

Dr. Nagy Bálint Úr egy nyolcvan év feletti ember higgadt őszinteségével és egy harmincéves ember dinamizmusával tartotta meg a szenzációsan tartalmas és sokszor felkavaró előadását. Részletesen kitért azokra a gondokra, amelyeket évtizedek óta görget maga előtt a mezőgazdaság és határozottan leszögezte azon meggyőződését, hogy csak a biológiai megoldások szisztematikus használatával lehet kijavítani az elmúlt évtizedek hibáit.

Az előadások után a résztvevők megnézték a Gödöllői Királyi Kastélyt, közismertebb nevén a Grassalkovich kastélyt, majd az ebéd után a budapesti gyár megtekintése következett.

A felső kép a délutáni gyárlátogatáson készült, ahol Dr. Erdélyi Balázs mutatta be a résztvevőknek a rendkívük precíz gyártási folyamatot. Az alsó képen Dr. Nagy Bálint Úr látható, miközben Horváth Ibolyának, az Agroinform média szerkesztőjének nyilatkozik az előadásában említettek néhány további érdekes részletéről. A videóra rögzített anyag hamarosan megtekinthető lesz az oldalunkon illetve a www.agroinform.hu internetoldalon.