BÁBOLNAI NEMZETKÖZI GAZDANAPOK

2010.09.10.

Az idén 26. alkalommal megrendezett esemény a magyar mezőgazdaság szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hiszen kiváló lehetőséget teremt a partnerkapcsolatok erősítésére.

A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok megnyitó ünnepségén beszédet mondott a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. igazgatója, majd Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára (a képen bal oldalt, világosbarna zakóban). A kép jobb oldalán az IKR igazgatója látható.

A megnyitó ünnepség színfoltja volt a díszegyenruhás lovas zenekar, jelenlétével és különleges hangzású zenéjével. A lovak nagyon kultúráltan és inteligensen viselkedtek a megnyitó alatt. Fegyelmezetten álltak és nem nyihogtak bele a műsorba.

A megnyitó beszédek után a Cseperedők táncegyüttes szórakoztatta a résztvevőket.

Czerván György államtitkárnak (középen, barna zakóban) az AGRO.bio Hungary Kft. vezetői - Daoda Zoltán szakmai igazgató és Márton Balázs ügyvezető igazgató - mutatták be a céget- és a BactoFil termékek használatának előnyeit. A kép bal oldalán a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. igazgatója és Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. igazgatója látható.

A standunk a valóságban szerintem sokkal szebb volt, mint ezen a képen. Délelőtt 10 és este 6 között szinte mindig sok-sok érdelkődő volt, ez az 1/250 másodperc egy igen ritka pillanat.

A közel 200 kiállító számos nagyon érdekes dolgot hozott Bábolnára. Ezek közül nekem talán a Vaderstad Rapid magágykészítő vetőgépe tetszett a legjobban. A "rapid" angol szó azt jelenti, hogy gyors. Ez egy kétségtelenül fontos dolog, úgy értem, hogy ha ezzel a géppel a munkaszélesség miatt gyorsan lehet végezni a vetéssel. Viszont ez a gép nem csak gyorsan bevet egy nagy területet, hanem nagyon-nagyon jól. Természetesen a szó szoros értelmében is van igazság abban a mondásban, hogy "ki mint vet, úgy arat". A vetőgép mögött, a zászlónk alatt látszik kicsit az a BactoFil JET készülék, amelyet a traktor elejére lehet szerelni. Ha úgy történik a vetés, hogy a gépkapcsolat elöl kijuttatja a BactoFil-t, a tárcsák ezt a talajba keverik, majd bekerül a földbe a mag, akkor az egészen biztosan a legjobb feltételeket teremti a gyors és egyenletes keléshez és az egészséges, erőteljes növényfejlődéshez.