"NYITOTT KAPUK" A BACTOFIL GYÁRBAN...

2011.11.17.

November 15-én ismét kinyílt a "gyárkapu" és az érdeklődők bepillantást nyertek a mikrobiológia HiTech világába.

Évek óta hagyomány, hogy az AGRO.bio Hungary Kft. az év elején és vége felé - amikor kicsit jobban ráérnek a gazdálkodók - úgynevezett "Nyitott Kapuk Napját" tart a korábbi Gyógyszerkutató intézet (ma Berlini Park) területén lévő üzemében, ahol a BactoFil termékek előállítása történik. Ez azért fontos, mert minden Tisztelt BactoFil Vevőnek és minden érdeklődőnek "joga van" bepillantást nyerni abba a minőségbiztosítási-, gyártási- és minőségellenőrzési folyamatba, amely a jelenleg létező legmagasabb mikrobiológiai termékelőállítási színvonalat jelenti.

November 15-én, délelőtt 10 órakor kezdődött a program, amelynek első részében a Berlini Park éttermében három érdekes előadást hallgathattak meg a résztvevők. A Berlini Parkról annyit érdemes megjegyezni, hogy jelenleg Európa egyik tudományos kutatóközpontjának tekinthető, a humángyógyászati biotechnológia tekintetében. Csak példaként említem a Genetic Immunity és a Codexis cégeket, amelyek a nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő tudományos kutató-fejlesztő vállalatok.

Az első előadó Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója volt, aki röviden összefoglalta a cég fenntartható mezőgazdaság szolgálatában töltött 10 évének legfontosabb mérföldköveit, amelyet a legjobban a kifejlesztett és sikeresen bevezetett termékek fémjeleznek.

Fent: egy kép a sok közül, a BactoFil terméktulajdonságok mellett talán ez volt az előadás esszenciája...

Daoda Zoltán után Dr. Kárpáti Éva (a fenti képen) és Dr. Kutasi József tartott előadást az új termékek kutatásának az állásáról. Kutasi József előadásából itt kiemelném, hogy egy mikrobiológiai készítmény esetében a termék formájának is nagy jelentősége van, ezért számít nagy áttörésnek, hogy sokévi fejlesztés után sikerült megcsinálni a BactoFil termékek por változatát, amely kis kiszerelésben már a hazai piacon is elérhető és elkészült a granulátum változat is, amely a kijuttatásban nyit új lehetőségeket. Emellett nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők, amikor az új algakészítményről beszélt, amely remélhetően már a jövő évben a piacra kerül. Dr. Kárpáti Éva a hosszabb távú kutatási programokról beszélt, mint például a kukoricabogár lárva kártétele elleni biológiai védekezési lehetőségről.

Az előadások után a két csoportban felváltva nézték meg a résztvevők a BactoFil termékek előállítási folyamatát - fenti kép - és a laborokat - lenti kép. A BactoFil termékek előállításának a folyamatát és a minőségbiztosítási rendszer működését Dr. Erdélyi Balázs, a gyártást végző Fermentia Kft. ügyvezetője mutatta be a résztvevőknek.

A fenti képen az látható, amint Dr. Kutasi József éppen a granulátum előállításáról beszél a résztvevőknek. A sárga nyíl a kezében tartott kis termékminta zacskóra mutat.

Úgy gondolom, hogy a finom ebéd után minden Kedves Tisztelt Vendégünk érdekes és hasznos ismeretekkel gazdagodva búcsúzhatott az AGRO.bio Hungary Kft. munkatársaitól. Mindnyájuknak ezúton is köszönöm az érdeklődésükkel és részvételükkel megtiszteltek minket.

A rendezvény szakmai programja európai uniós társfinanszírozással, a KMOP-1.1.1.-08/1-2008-0042 és KMOP-1.1.1.-09/1-0023 projektek támogatásával valósult meg.

Kedves Olvasók, Önöket arra bíztatom, hogy ha szeretnének résztvenni a következő gyárlátogatáson, akkor keressék meg az egyik területi képviselőt és ő gondoskodik majd a megfelelő meghívásukról vagy jelezzék a részvételi szándékukat az e-mail címre.