A talaj, a szőlő és a bor

2024.04.04.AGRO.bio

A Magyar Talajtani Társaság nagyszabású országos kampánynapot tartott március 20-án.

Ennek az volt a lényege, hogy több tucat helyszínen, intézmények és cégek készítettek egy talajszelvény gödröt, szerveztek rá egy programot és az érdeklődőknek az ország legkiválóbb talajtanosai mutatták be, illetve mondták el mindazt, amit az adott talajról tudni érdemes. Az mezőgazdaság érintettjei pedig választhattak, hogy melyik helyszínen szemlélik meg a talajszelvényt és hallgatják meg a szakértő tanácsait.

 

 

 

Az AGRO.bio Hungary Kft. a soltvadkerti Gazdabolti dűlő talaját választotta a Frittmann borászat szőlőjében. Azért esett erre a területre a választás, mert itt termett a 2023. év legjobb magyar fehérbora, a Frittmann Generosa, amely az Országos borversenyen 93 pontos eredménnyel lett kiemelkedően a legjobb, (a második legjobb fehérbor „csak” 90 pontot kapott, amely természetesen szintén szép eredmény).

 

A Kunsági borvidék az ország legnagyobbja, majdnem annyi szőlő van itt, mint a 21 másik borvidéken összesen. Ennek ellenére az Országos Borverseny eddigi 42 éves történetében ez a borvidék még sohasem adta az ország legjobbját. Arra sem volt példa eddig, hogy egy kimondottan fiatal fajta, az akkor 19 éves Generosa vigye el a prímet a régi nagy magyar fajták elől.

 

Szerintünk új fejezetet nyitott a magyar szőlő-bor ágazat történetében, hogy a Kunsági borvidék epicentrumában, Soltvadkert határában, a Generosa szőlő ilyen nagyszerű eredményt ért el.

 

Kétségtelenül hatalmas büszkeség ez a borásznak, a szőlésznek és a fajta nemesítőjének is. A borász Frittmann István, a fenti képen baloldalt, mellette a fia Péter, szintén borász, középen pedig Dr. Hajdu Edit, aki a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben, munkatársaival együtt, kinemesítette a Generosa fajtát, ami a rendezvény időpontjában éppen a 20. éve szerepel az Országos Fajtajegyzékben. A kép jobb oldalán Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója és Dancs Tibor területi képviselő. Az AGRO.bio Hungary Kft. büszke arra, hogy 2022-ben, a nyertes bor alapanyagának termő évében ez a terület a cég két talajbaktérium készítményével, a BactoFil B10-zel és a CELL-lel, valamint a biológiai talajtakarást megvalósító algakészítménnyel, az Algater-rel lett kezelve.

 

 

A rendezvény elején Frittmann István beszélt a szőlőtermesztésükről, majd a fia Péter a Generosa borról, aztán Dr. Hajdu Edit elmondta a fajta nemesítésének a rövid történetét. Végül a rendezvény legnagyobb részében Vona Márton, a Csernozjom Kft. talajtanosa mutatta be a terület egyes talajrétegeit. Ehhez a jelenlegi talán legkorszerűbb talajszondát is használta, amely pontos számadatokat mutatott az egyes rétegekről.

 

A szakmai program végén minden résztvevő megkóstolhatta a területen termett legjobb magyar fehérbort.

 

 

Az AGROTREND rendezvényről részített rövid összefoglalóját itt nézheti meg:

 

AgroBio - A Talaj Élete from Agrotrend Média Kft. on Vimeo.

 

 

Amennyiben kíváncsi a teljes programra, a teljes videoriportott alább tekintheti meg: