TERMÉKDÍJ A MAGYAR NÖVÉNYTERMESZTÉSÉRT

2013.04.10.

Rangos elismerésben részesült Hódmező- vásárhelyen az AGRO.bio Hungary Kft.

Prof. Dr. Birkás Márta, a gödöllői Szent István Egyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt az elnöke annak a szakmai zsürinek, amely a 2013. évi Magyar Növénytermesztésért Termékdíjak odaítéléséről döntött. Ő és a képen középen látható Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója adták át a rangos szakmai elismerés jeleként a kézműves emlékplakettet és a tanúsító oklevelet Daoda Zoltánnak, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatójának. A cég pályaművének a címe, amely a tanúsítványon a cégnév alatt szerepel: "Innovatív mikrobiológiai megoldások a fokozott termésbiztonságért és a fenntartható mezőgazdaságért".

A Hódmezővásárhelyen - nagyon reprezentatív körülmények között - tartott díjkiosztó helyét és időpontját az indokolta, hogy hamarosan megnyitja a kapuit a jubileumi XX. Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági és Állattenyésztési Kiállítás, és a szervezők azt szerették volna, hogy a díjazottak már ezen a kiállításon büszkén a magukénak mondhassák az elismerést.

A rendezvény szervezői markánsan kinyilvánították, hogy a világszínvonalú magyar mezőgazdaság szereplőinek, növénytermesztőknek és állattenyésztőknek egyaránt igénye és joga van a világszínvonalú, innovatív termékekre és technológiákra, és az ilyen megmérettetések elsősorban arra jók, hogy a kiváló, független szakemberek döntése segítse eligazodni őket a különböző ajánlatok között. Az alsó képen a díjazottak - elől a kiemelt díjasok, mögöttük az oklevélben részesültek - csoportképe. Daoda Zoltán szakmai igazgató jobbról a harmadik.

A Magyar Növénytermesztésért Termékdíj pályázat fődíját a Limagrain cég kapta egy olyan, úgynevezett tejfakasztó silókukorica hibridért, amelyből olyan kiváló, nagy tápértékű takarmány készíthető, amely a tehenek napi tejhozamát 1-1,5 literrel is növelheti.