Contivo, összefogás a sikeres mezőgazdaságért

2014.01.17.

A Syngenta által elindított Contivo program olyan integrált megoldást kínál a gazdálkodóknak, amely lehetővé teszi a legmagasabb nyereség elérését a környezeti erőforrások megóvása mellett.

A Syngenta által elindított Contivo program olyan integrált megoldást kínál a gazdálkodóknak, amely lehetővé teszi a legmagasabb nyereség elérését a környezeti erőforrások megóvása mellett. A Syngenta a világ legnagyobb agrárvállalata, mégis úgy döntött, hogy a termelők legmagasabb szintű kiszolgálásának az érdekében stratégiai szövetséget köt olyan cégekkel, amelyek a szakterületük abszolút élvonalát képviselik.

A Contivo programban a Yara, a Vaderstad és az AGRO.bio lett a Syngenta stratégiai partnere. Ez az együttműködés, amelynek az ünnepélyes keretek között, közel 100 fő jelenlétében történt hivatalos elindítása a budapesti Inter Continental Hotel konferenciatermében, és amelyen sor került az Együttműködési szándéknyilatkozat aláírására, egyértelműen a közös értékek és szakmai hozzáállás alapján jött létre.

A fenti kép a nyilatkozat aláírása után készült. Balról: Sinkó Ferenc, a Generali-Prividencia Biztosító Zrt. igazgatója, Takács Zoltán, a Budapest Bank Zrt. igazgatója, Dr. Zsembeli József, a DE AGTC Karcagi Kutató Intézetének igazgatója, Dr. Árendás Tamás, a MTA ATK osztályvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem dékánja, Éri Ferenc, a Yara Hungária Kft. kereskedelmi vezetője, Czigány Tibor, a Syngenta Kft. ügyvezető igazgatója, Márton Balázs, az AGRO.bio Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Kalmár Tibor, a Vaderstad Kft. igazgatója és Maróti Miklós, az AgroVir Kft. igazgatója.

A Contivo program Együttműködési szándéknyilatkozatának az aláírása. Határozottan hisszük, hogy ez a pillanat egy markáns mérföldköve lesz a magyar mezőgazdaság történetének. Az AGRO.bio részvétele a termesztési oldal stratégiai partnerei között azért is emblematikus dolog, hiszen a Yara és a Vaderstad mellett ez egy 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalat. Jobbról Czigány Tibor, a Syngenta Kft. igazgatója, mellette pedig Márton Balázs, az AGRO.bio ügyvezető igazgatója.

 

Nagyon megtisztelő momentuma volt a panelbeszélgetésnek, amikor Pecze Rozália elismerő szavakkal méltatta az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai elkötelezettségét és megemlítette, hogy 2013-ban a BactoFil talajbaktérium készítményel elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat és a Magyar Brands elismerést.

 

A képen Márton Balázs, az AGRO.bio ügyvezető igazgatója, kezében a Contivo Együttműködési megállapodás, amelyet vele együtt tízen írtak alá. Ahogy a Contivo  program mérföldkő a magyar mezőgazdaság történetében, hiszen ilyen széles körű stratégiai partnerségre még sohasem volt példa, úgy mérföldkő és az AGRO.bio számára is, mivel nagyon markánsan igazolja vissza az elmúlt 12 év komprumisszum nélküli szakmaiság eredményét.

Az AGRO.bio Hungary Kft.  számára nagy öröm, büszkeség és lehetőség, hogy olyan - világviszonylatban élenjáró - nemzetközi vállalatok stratégiai partnere lehet, mint a Syngenta, a Yara és a Vaderstad.

Marketing anyagok:

A BactoFil termékcsalád alkalmazása szántóföldi kultúrákban