Növelhető-e az inputanyagok hatékonysága baktériumtrágyával?

2016.03.09.AgRO.bio

Varga László, a Marcali Agro Kft. ügyvezető-tulajdonosa, növényvédelmi szakmérnök 2015-ben használta a gazdaságában a BactoFil-termékcsaládot. A BactoFil B10 baktériumtrágyát 45 hektár napraforgó állományhoz, olyan homokos talajon, amelyet tavasszal vitt a szél.

A Marcali Agro Kft. nem először tett próbát a baktériumtrágya használatával. Öt év kihagyás után úgy döntöttek, ismét belevágnak, és ezúttal a BactoFil®-termékcsaládot választják. Varga László elmondta, évközben azt tapasztalták, hogy a BactoFil® baktériumtrágyával kezelt terület a tavaszi homokverést jobban átvészelte, az állomány zölden maradt, egységesen fejlődött a napraforgó.

Betakarításkor a terméseredményben jelentős különbség ugyan nem volt a csak műtrágyázott kontrollhoz képest, de az inputanyagköltség a BactoFil® baktériumtrágyával kezelt területen 15.000 Ft –tal kevesebb volt hektáronként, amely a végelszámolásnál nyereségként jelentkezett.

Az eredmények értékelésekor Varga László azt a következtetést vonta le, hogy a BactoFil® baktériumtrágya hatékonyan segítette a tápanyagfeltárást. „Ezen felül azért is döntöttünk úgy 2016-ban, hogy a BactoFil® termékcsaládot technológiába állítjuk, mert pontosan látjuk és tapasztaljuk a klímaváltozás hatásait, és úgy tűnik, a kihívásokra nekünk, termelőknek is meg kell találni a saját megoldásainkat.” – emelte ki Varga László.  A fő kérdés, hogy a szárazabb időjárás mellett hogyan lehet elérni azt, hogy az állományban felhasznált műtrágya, növényvédő szer, stb. hatékonysága olyan vagy akár jobb legyen, mint egy normál évben. A Marcali Agro Kft. -ben ma már úgy látják, hogy a BactoFil®-termékcsalád ehhez kiváló segítség.

Tapasztalatok BactoFil® Cell szárbontó készítménnyel

„A kalászosok után mi nem szántunk – kezdte ismertetni a technológiát Varga László -, hanem a repcét a mulccsal fedett talajba vetjük. 2015-ben a kalászosok lekerülése után a szalmát BactoFil® Cell-lel kezeltük, és azt tapasztaltuk, hogy vetéskor, azaz egy hónappal a BactoFil® Cell kezelés után már nem volt szalmamaradvány a talajban. A repce vetését megelőzően pedig a teljes területen BactoFil® B10 -zel kezeltük a talajt. Az állomány őszi fejlődése tökéletes volt.

Marcali cell hatás  Marcali repce késő télen

A felvételezések késő télen történtek

Technológiai fegyelem, költséghatékonyság

A baktériumtrágya sikeréhez azonban az is kell, hogy a termelő nagyon pontosan betartsa a technológiai előírásokat. Ugyanis élőszervezetekkel dolgozunk, és ahhoz hogy a kijuttatás után a kívánt hatást elérjük, szigorú technológiai fegyelemre van szükség.

Az eddigi eredmények tehát nagyon biztatóak – foglalta össze tapasztalatait a tulajdonos. A napraforgó 260 ezer forintos önköltségét figyelembe véve a BactoFil® szerény költsége jól kezelhető, nem jelent terhelést a gazdálkodásnak, viszont a növények fejlődésében jelentősen előrébb jutottunk, ugyanakkor jelentősen javult a profitabilitás.

Letölthető állományok:

Megrendelő adatlap 2017. január 1-től érvényes

Kapcsolódó galériák: