ORSZÁGOS BIONAP

2011.07.11.

2011. július 10-én, Mágocson (Tolna megye) került megrendezésre a hazai biotermesztés nagy eseménye.

"ADJUK VISSZA AZ ÉLETET A TERMŐFÖLDNEK, HOGY AZ EMBERISÉG TISZTA KÖRNYEZETBEN ÉS EGÉSZSÉGESEN ÉLHESSEN A FÖLDÖN"... ez az AGRO.bio Hungary Kft. küldetése és ezzel kezdte az előadását Dr. Kiss János a cég Tolna- és Baranya megyei területi képviselője a Mágocson rendezett Országos Bionapon. Nagy öröm és büszkeség nekünk, hogy a BactoFil termékcsalád a biológiai termesztésben is sikeresen használható és ennek okán részt vehettünk ezen a nagyon nagyon jó rendezvényen.

A következőkben megpróbálok egy kis bepillantást adni a bionap programjába és fő üzeneteibe.

A rendezvény színvonalas lebonyolítását a KEOP-6.1.0/B/09-2010-0113 Biokampány - a fenntartható életmód terjesztése című program támogatása tette lehetővé és a szervezés oroszlánrészét Dr. Szente Viktória, a Kaposvári Egyetem GTK Marketing és Kereskedelmi Tanszékének oktatója végezte.

A program alapvetően három részből állt. A nagy rendezvénysátorban megtartott előadások meghallgatása, a Méhész tanya biogazdálkodásának a megtekintése és a tucatnyi, külön kis sátrakban bemutatkozó biotermesztő termékeinek megnézése és kóstolása. Mágocs polgármesterének, Hőnig Máriának a köszöntője után a rendezvényt szintén támogató Tolna megyei Agrárkamara elnöke, Dr. Szászi Ferencné nyitotta meg a programot, amelynek a levezetője Dr. Szente Viktória volt.

Az első előadó Dr. Rieger László, a Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztályának a vezetője volt. Nagyon nagyon jó stílusban, abszolút közérthetően és a hallgatóság maximális egyetértését és szimpátiáját elérve beszélt a minisztérium biotermesztéssel és vidékfejlesztéssel kapcsolatos céljairól és törekvéseiről. Leírva az előző mondatot, tartok tőle, hogy ez akár üres hízelgésnek is tűnhet, pedig ha valami nem stílusom, akkor az az, hogy a minisztérium munkatársának hízelegjek. Lényeg a lényeg, hogy Rieger Úr nem csak a biotermesztők küldetéstudatát tudta erősíteni, hanem számomra eddig még nem tapasztalt módon a minisztérium tekintélyét is (elnézést azoktól a kollegáitól, akinek a beszéd nem annyira a kenyere). Még egy apróságot! azért megjegyeznék. Eddig a különböző rendezvényeken azt tapasztaltam, hogy a magas rangú hivatali ember a beszéde végeztével, gondterhelt arccal, sietősen kocsiba pattan és elviharzik. Rieger Úr viszont végig maradt és nagyon kedvesen, közvetlen hangon beszélgetett a résztvevőkkel, akik még sok sok hasznos dolgot tudhattak meg tőle és - nekem úgy tűnt - hogy ő is őszintén kíváncsi a biotermesztők véleményére, tapasztalataira. Még egy utolsó (részben személyes) kitérő: Kihasználtam a lehetőséget, hogy mint a GMO témák fő illetékesét, kifaggassam, hogy mi a helyzet a GMO-val szennyezett szója és kukoricatáblák százhektár számra történő kitárcsáztatásával. Rieger Úr nagyon korrektül elmondta, hogy mi van és az elmondása maximálisan megnyugtatott, hogy GMO fronton a kormány eltökélt és nem kell tartanunk a magyar föld illetve élővilág genetikai szennyezésétől.

Vissza a bio témához. Rieger László előadásában kifejtette, hogy jelenlegi agrárpiaci támogatások a közeljövőben csökkenni fognak a vidékfejlesztési támogatások javára, amelyben kiemelkedő szerepe lesz a biotermesztés további támogatásának. Ennek alapvető oka, hogy a következő öt év során a kormány szeretné a biotermesztés felületét legalább háromszorosára növelni és szeretné, ha minél több ember találná meg a boldogulását vidéken, különleges minőségű biotermékek előállításában.

Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke nagyon szépen összefoglalta a biotermesztés jelenlegi helyzetét és a lehetséges fejlődési irányát. Dr. Roszík Péter (felső kép) aki amellett, hogy a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke és a Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamarának is az elnöke, elsősorban a Biokontroll Hungária Kft. vezetőjeként ismert. Ez a cég látja el a biotermelők ellenőrzését. Előadásában elmondta, hogy miért jó, hogy ezt a feladatot nem egy állami hivatal látja el. Akkor ugyanis EU-s ország lévén maximum az EU biotermesztésre vonatkozó előírásait tudnák ellenőrizni illetve csak azokat a paramétereket lehetne betartatni. Nálunk viszont a mintegy 1500 biotermesztő nagy része a biotermékének a nagy részét svájcban értékesíti. A svájciakat pedig nem nagyon érdekli az EU bioszabályozása és ők sokkal szigorúbb követelményeket támasztanak, amelyeknek a magyar biotermesztők maradéktalanul magfelelnek és hála a Biokontroll Hungária szigorúságának és szakmai támogatásának a magyar biotermékekkel nagyon nagyon ritkán szokott gond lenni. Roszík Péter is fontosnak tartotta a biotermesztés térnyerésének az elősegítését, hiszen a konvencionális élelmiszer előállítás számos esetben nem biztosítja az emberiség megfelelő táplálását. Fergeteges előadásában számos borzasztó, rettenetes példát mondott a szörnyű élelmiszerekre és arra, hogy a biotermék sok esetben csak látszarta drágább, ár/érték arányban sokkal jobb.

Dr. Kiss János, az AGRO.bio Hungary Kft. területi képviselője magával ragadó és meggyőző előadásában arról beszélt, hogy a talajba életet vivő BactoFil termékek talajfertőtlenítő és növényi ellenállóképesség növelő hatása hogyan hasznosítható a biotermesztésben, valamint bemutatta a résztvevőknek a Symbivit és a Micostop termékeket is.

Csak mutatóba: fent az egyik biokertészet bemutatója.

A fenti képen a hölgy a balatonboglári Conrads bioborászat egyik vezetője. ők 9 hektár területen termesztenek bioszőlőt, amiből a biobort készítik. Engem spec. a biobor nem hoz lázba, viszont a bioszőlőből készített szárított szőlőmag érdekelt. Ez a termék ugyanis remekül véd a szívkoszorú ér elmeszesedés és más érrendszeri betegségek ellen.

Mea maxima culpa. Nem tudom itt bemutatni a sok sok kiváló biotermesztőt, akik nagyon nagyon látványossá és érdekessé tették a programot. Ezt a szép kajszis képet is csak azért mutatom, mert ezeknek a biobarackoknak olyan döbbenetes íze volt, hogy feldobtam az agyam. A biomálnából készült szörp is olyan volt, hogy nem restellettem 3 pohárral meginni, meg nem is sorolom az élményeket, meg az ebéd is olyan finom volt...

Mindent egybevéve, remek rendezvény volt az Országos Bionap. Egyértelmű, hogy nálunk jó kezekben és kiemelkedő színvonalon van a biotermesztés és biztos, hogy a közeljövőben a biokertészek száma és a termőfelület is jelentősen növekedni fog. Az AGRO.bio Hungary Kft. pedig a jövőben is segíteni fogja a biotermesztőket a kiváló minőségű biológiai készítményeinek a biztosításával.